Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

„A, A, A ….A FARSANGI NAPOKBAN…”

Ez és még több más hasonló farsangi dal köszöntötte a leendő elsősöket és szüleiket a második iskolába hívogató foglalkozáson, előre vetítve a vidámságot, mulatságot, jó hangulatot, mely a mostani eseményen is előtérbe került. Először a dráma szakkörös elsősök énekelték és dramatizálták el ez „Egyszer egy királyfi…” kezdetű gyerekdalt Lakatos Mariann hitoktató segítségével és felkészítésével, majd a dal témájához, az esküvőhöz kapcsolódva a kánai menyegző történetét, Jézus első csodatételét dolgozták fel a gyerekekkel képi szemléltetés segítségével.

Nem maradhatott el a közös éneklés és tánc sem. Az óvodások bátran kipróbálhatták a kezük ügyébe került ritmushangszereket, így teremtve még nagyobb kedvet, felszabadultságot a lelkes nagycsoportosoknak.

A farsang témáját folytatva kézműves foglalkozás keretében farsangi  bohóc maskarát készíthettek a gyerekek papírzacskó és színes papírok felhasználásával, s a jól sikerült álarcra igen büszkék voltak.

Városunk óvodásai és őket kísérő szüleik ismét ízelítőt kaphattak abból, milyen az „élet” a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában. Jó hangulat, buzgó, életteli gyerekek és lelkes tanító nénik vették őket körül.   

Szeretettel várjuk őket a következő foglalkozásra is: Katika néni, Anna néni, Erika néni és Mariann néni.