Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Időkapszulát helyeztek el Nyírtelken

Bizonyára rég hallatszott tapsszó a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskolából, azóta amióta visszatértek a diákok a jelenléti oktatásba.

Csütörtökön a taps a gyerekeknek szólt, akik verssel és virággal várták a vendégeket az ünnepségre, amelyen az új iskolaszárny és tornacsarnok alapkövében helyeztek el időkapszulát. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában lévő iskola nagyívű fejlesztésbe kezd, az egyházmegye saját forrásból bővíti az Iskola utcai intézményt egy 600 négyzetméteres tornacsarnokkal, a hozzá tartozó, összesen 200 négyzetméteres öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel. Az új szárnyba kerül a kápolna, 3 új tanterem, 4 csoportszoba és új vizesblokkokat is kialakítanak az épületben. A munkák már el is kezdődtek. A beruházással komfortos körülmények között tanulhatnak a diákok, az új tornacsarnokban sportolhatnak, sokat tehetnek egészségük megőrzéséért.

Horváth- Bócsi Irén, az intézmény vezetője köszöntőjében kiemelte, nem akármilyen napot választottak az ünneplésre.

– A Fatimai Boldogságos Szűzanya 104 évvel ezelőtti első megjelenésének napján helyezzük el az időkapszulát. Ugyancsak május 13-án, 1981-ben követtek el merényletet II. János Pál pápa ellen, a lövedék megsebesítette a Szentatyát, aki csodás körülmények között túlélte a merényletet, 1982-ben a Fatimai Boldogságos Szűz Máriához sietett, hogy hálát adjon neki, mert védelmébe vette. Fiatal, „óvodáskorú” intézménye vagyunk az egyházmegyében, hiszen négy éve kerültünk hozzájuk, s álmainkban sem mertük gondolni, hogy máris egy ekkora fejlesztésbe kezdhetünk – hangzott a köszönet az intézményvezetőtől.

Majd ezután Palánki Ferenc, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye püspöke foglalta imádságba gondolatait. A főpásztor kiemelte, minden fejlesztés, bővítés és újítás a gyerekek érdekében történik, hogy örömmel jöjjenek iskolába a diákok, hogy érezzék mennyire fontosak, és szeretik őket. Ezáltal fejlődhetnek, megerősödhetnek testileg és lelkileg.

– Negyedik éve látjuk, milyen odaadással végzik munkájukat az itt dolgozók, hogyan cseperednek a gyerekek, ők a legfontosabbak, mindent értük teszünk, hogy örömmel jöjjenek ide, és úgy érezzék, jó itt nekik. Amikor már idősebb fejjel visszagondolunk régi iskoláinkra, mi is így vagyunk ezzel, milyen jó volt ott szeretetben felnevelkedni, fejlődni, majd később megtalálni hivatásunkat – emelte ki a püspök atya. Majd hozzátette, alapköveket teszünk le a saját életünkben is, amelyeket nem másra, mint az Úr Jézus Krisztusra építünk fel.

– Szeretet van a szívemben, ha ebbe az iskolába jöhetek, hiszen én is nyírteleki diák voltam, majd a tanári pályámon sokakat tanítottam, mondhatom, nemzedékeket ismerek az iskolapadból. Örülök, hogy oktatáspolitikusként is tehetek a jövő generációjáért. S mindemellett annak örülök, hogy 4 évvel ezelőtt ez az intézmény „jó kezekbe került”. Ugyanis a tudás átadása mellett fontos a nevelés, amiből rengeteget magunkkal viszünk az iskolából, s így számít, hogy mit kaptunk tőle – mondta a térség országgyűlési képviselője dr. Vinnai Győző. Majd egy olyan Nobel-díjas tudóstól, Szentgyörgyi Alberttől idézett, akinek egyaránt fontos volt életében a tudomány, a sport és a hit. A tudós szerint elsősorban arra való az iskola, hogy az embert megtanítsa tanulni….

Mielőtt elhelyezték az időkapszulát, a település polgármestere, Szekeres József kapott szót. Nyírtelek polgármestere, mint az iskola volt diákja, majd pedagógusa szintén „hazaérkezett„ a rendezvényre. A polgármester a helyi közösség összetartását említette az iskola legfőbb erősségének, majd arról szólt, hogy az utóbbi időben ráébredhettünk arra, hogy mindennél fontosabb egészségünk. Régi vágya az iskolának, hogy egy korszerű, úgynevezett A típusú tornatereme lehessen, ahol minden eszköz adott lesz a diákok rendszeres sportolásához. A polgármester megjegyezte: erős testben erős a lélek, s fordítva még inkább igaz a mondás, miszerint csak erős lélekben lesz erős a test.

Az ünnepi megszólalások után az időkapszulában – amit a főpásztor áldott meg – elhelyezték az iskola életében fontos tárgyakat, szimbólumokat. Az alapító okirat, az új, többfunkciós épületrész tervrajza, Szent Annához szóló imádság, s a gyerekek rajzai mellé lapunk, a Kelet-Magyarország aznapi száma is bekerült.