Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Második alkalommal tartottak tehetségkutató versenyt a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskolában

II. " Ismerd meg a Szentírást ! " tehetségmutató versenyt tartottak Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában november 7-én.

A Debrecen- Nyíregyházi Egyházmegye tíz köznevelési intézményéből, valamint Pócspetriből, Szerencsről és Tiszanagyfaluból érkeztek a nyírtelki iskolába a versenyző diákok és felkészítő tanáraik. A rendezvényt Pregitzer Fruzsina Jászai Mari -díjas színművésznő nyitotta meg . A gyerekek – versenyt kísérő programon, kézműves foglalkozáson is részt vehettek.

A tanulók 7-8. , 5-6., és 3-4. korosztályban mérték össze tudásukat. Az első három helyezett könyvjutalomban részesült , valamint a zsűri különdíjjal is elismerte a felkész


Köszönjük a diákok , felkészítő tanárok munkáját ! Valamint óriási elismerés illeti a verseny szervezésében, lebonyolításában részt vevő minden pedagógus és NOKS -os kollégámat és a technikai dolgozókat is.ülést.

Helyezéseket értek el:

3-4.osztályos korcsoport

1. Mészáros Emma – Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola
2. Papp Anna Dóra – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium Szakgimnázium Általános Iskola
3. Kozma Eszter – Szerencs, Bólyai János Katolikus Általános Iskola
Különdíj : Kovács Gréta – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium , Szakgimnázium Általános Iskola

5-6. osztályos korcsoport

1. Szamosvári Lilla – Mátészalka, Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda
2. Sárosi Panna – Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola
3. Tóth Tímea – Szerencs, Bólyai János Katolikus Általános Iskola
Különdíj : Háda Hanna – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium és Általános Iskola

7-8. osztályos korcsoport

1. Tomcsa Zsolt – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium , Általános Iskola
2. Potykó Gergő – Kisvárda, Szent László Katolikus Gimnázium Általános Iskola
3. Fülöp Réka – Mátészalka, Széchenyi István Katolikus Német Nemzetiségi Általános Iskola és Óvoda

Különdíj :

Tóth Eszter – Nyíregyháza, Szent Imre Katolikus Gimnázium , Általános Iskola
Bereznai Brigitta – Nyírbátor, Báthory István Katolikus Általános Iskola és Gimnázium
Rácz Mihály – Pócspetri, KOSZISZ Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskola

Horváth-Bócsi Irén
intézményvezető
Nyírtelek, Szent Anna Katolikus Általános Iskola