Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

A Győztesek Versenye!

A Tudásbajnokság olyan tanulmányi verseny, amely játékosan tanít, erősít és fejleszt.
A második félév eredményeihez gratulálunk!

Felkészítő tanárok:
 anyanyelv: Baltighné Kozma Marianna
 matematika: Szabóné Lukács Éva
 természetismeret: Szilágyiné Beregszászi Erzsébet

Szabóné Lukács Éva
szervezőtanár

Tokajban jártak a diákönkormányzat képviselői

 

Iskolánk május 30-án kirándulást szervezett Tokajba. A cél Tokaj két múzeuma volt, ahová húsz gyereket juttattunk el a Dök és a humán munkaközösség szervezésében.

Először a Tokaj város szívében található, 1985. májusától látogatható a Tokaji Múzeumba vezetett utunk.

Nemcsak az épület, hanem a kiállítások minősége, a munkatársak látogatószeretete, és a „látványkertként” funkcionáló belső udvar hangulata is magával ragadja az ide érkezőt! Jelenleg a

„Csillagokkal, virágokkal, / szép rózsákkal varrja ki...” címmel Máthé Ilona népviselet és népviseletes babakészítő kiállítását láthattuk. 

 Az épület belső tereinek némelyikét páratlan értékű falfestmények díszítik, az egyik földszinti helység panorámafestése például olyan hatást kelt, mintha a szemlélő a kétszáz évvel ezelőtti Tisza-parton sétálna.

Rövid séta során megtekintettük a Jézus szíve római katolikus templomot. Látogatásunk második állomása a Világörökségi Bormúzeum volt, ami az európai világörökségi borvidékek kiállítóhelyeként és múzeumaként működik a kor igényeinek megfelelően.

A Tokaj-hegyaljai borvidéket interaktív tárlatok mutatják be, a látogatók gyalogosan, kerékpárral vagy autóval úgy barangolhatják be a térséget, hogy közben ki sem lépnek az épületből.

A tárlatok könnyeden mutatják be mindezt a technika és a digitális lehetőséget segítségével.

A kulturális programokon kívül volt időnk szabadidős tevékenységekre is.

 

Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, millió élménnyel tértünk haza!

 

 Dancs Julianna, Zagyva Klára és Pataki Éva
                       tanárnők

Ballagó negyedikeseink

 

Tanítók: Juhász Anita, Szollár Csilla
 
Tanulók:
1. Aranyosi Dominik János
2. Batta Barbara
3. Bodnár Fanni
4. Czinkószki Viktória Ivett
5. Dakó Dorina
6. Erdélyi Viktória Ramóna
7. Gráfel Jázmin
8. Hajzer László Márk
9. Haraszkó Regina
10. Kovács Viktória
11. Lakatos Tamara
12. Markóczy János
13. Mocsár Ilona
14. Mocsár Patrik
15. Oláh Nikoletta
16. Orgován Vanessza Zsaklin
17. Szakolczai Kristóf Attila
18. Szalanics Réka
19. Szécsi Gergő
20. Szikora Patrik
21. Szilágyi György
22. Ugocsa Sándor István
23. Illés Beatrix

 

Tanítók: Dankó Mihályné, Mértenné Orosz Andrea
 
Tanulók:
1. Ádám Viktória
2. Béla Márk
3. Berndt Andrea
4. Dankó Fanni
5. Drabancz Beáta
6. Fazekas Bianka
7. Gargya Vivien
8. Isaac Martin Szebasztián
9. Kóka Balázs
10. Kovács Péter Krisztián
11. Kövér Roland
12. Lubiczki Adrienn
13. Márföldi László
14. Marsa Dorina
15. Mészáros Benedek
16. Mocsár Antal
17. Mocsár Zita
18. Nagy Regina
19. Pató Petra
20. Rázsonyi Barbara
21. Szabó Tamás
22. Vida Emőke Gizella

LÁNY FOCI

Február óta heti egy alkalommal edzettek a lány focisták. Nagyon lelkes kis csapat jött össze, komolyan vették a felkészülést.
 III. helyezést szereztek a nagykörzeti foci diákolimpián, Tiszadobon.

Miklósné Kinyik Éva
testnevelő

Országos elődöntő: lány kosárlabda

Iskolánk III. korcsoportos lány kosárlabda csapata ebben a tanévben az országos elődöntőig jutott.  Az idén Szolnokon rendezték meg ezt a rangos eseményt egy szép májusi napon.
Már 6 éve kosaraznak együtt. Most beérett a munkájuk. Az intézményünk történetében először fordult elő, hogy lányok ilyen magas szinten mutassák meg tudásukat kosárlabda sportágban.
Az országos elődöntőn sikeresen helyt álltak és IV. helyezést értek el.
Munkájukért, helytállásukért, iskolánk s a település hírnevének öregbítéséért dicséret illeti a csapattagokat:
BÁTORI ORSOLYA
CZINKÓSZKI NOÉMI
BOROS ANNABELLA
UGOCSA FANNI
KOVÁCS RAMÓNA
AUER VIVIEN
BONDÁR ZSÓFIA
ÁDÁM KRISZTINA
BÜSCSEI ALEXANDRA
MOCSÁR ILDIKÓ
PAPP LEILA
CZINE ZSANETT

Miklósné Kinyik Éva
felkészítő tanár     

Országos anyanyelvi verseny: előkelő 10. hely

Úgy gondolom, hogy a siker záloga a szorgalom, a kitartó munka és a tudatos felkészülés volt. A tanév eleje óta szorgalmasan megoldottam az összesen hat alkalommal érkező Bendegúz anyanyelvi levelezős verseny feladatait. Ezek sikeres teljesítésével a nyíregyházi Gárdonyi Géza Általános Iskolában megrendezésre kerülő megyei versenyen az erős mezőnyben az első helyet szereztem meg. A versenysorozat megyei fordulóján elért eredményemmel bizonyítottam, hogy ott a helyem az országos megmérettetésen. Ezen esemény helyszínéül a gyönyörű Tisza-parti város, Szeged egyik általános iskolája szolgált. A város sportcsarnokában tartott ünnepélyes megnyitó után került sor a huszonnégy feladatból álló feladatlap megírására, melyre összesen háromnegyed óra állt rendelkezésre. A feladatsor javítására szánt idő alatt zenés-táncos műsorral kedveskedtek a szervezők. Ezután következtek a legizgalmasabb pillanatok. Az eredmény kihirdetését követően nagyon boldog voltam, mert az első tíz helyezettet értékelték, s pont én szereztem meg azt a bizonyos tizedik helyet.  A közönség tapsával kísérve a színpadra szólítottak, ahol dicsérő szavakkal, könyvvel és oklevéllel jutalmazták teljesítményemet. A szüleim is nagyon büszkék voltak rám, akikkel együtt Szeged nevezetességeit is megcsodálhattam. Picit fáradtan, de elégedetten érkeztem haza, és már nagyon várom a következő tanév feladatait, megmérettetéseit.

Sztropkóczki Dóra 5.b osztályos tanuló élménybeszámolója alapján írta:

Baltighné Kozma Marianna
felkészítő tanár

Dobd a kosárba!

A Nyírteleki Általános Iskola  alsó tagozatos lányai  és fiai közül néhányan   a „Dobd a kosárba” program keretén belül kosárlabdáznak. Nagyon lelkes kis csapattá váltak!  Az évben 3 kijelölt jamboree közül kettőn vettünk részt ősszel Újfehértón, tavasszal Nagykállóban. Ezeken a versenyeken nincs eredményhirdetés, az a lényeg hogy a kis kosarasok jól érezzék magukat.
Heti rendszerességgel vesznek részt edzéseken - mindig ügyesen játszanak.

Miklósné Kinyik Éva
testnevelő

 

Szeretjük a festészetet!

Igazán boldog lehetek rajztanárként, hiszen bátran állíthatom, hogy tanítványaim szeretik a festészetet, bátran és ügyesen festenek!
Hagyományteremtő szándékkal hoztam létre azt a versennyel egybekötött kiállítást, amelynek 2017-ben a „Van Gogh és én” címet adtam. Minden osztály megismerkedett Vincent Van Gogh életútjával és festészetével. Kiemelt témánk pedig a „Napraforgók” c. kép volt, amelyet tanulmányoztunk, megnéztük a jellegzetes ecsetvonásokat, beszélgettünk a csendéletek kompozíciójáról konkrétan és általánosságban is.
Az ünnepélyes megnyitón Barizs Tünde tanár néni tanítványai furulyáztak, a kiállítást én nyitottam meg.
„Van Gogh 1888-ban festette híres napraforgóit, amelyekkel eredetileg a műhelyét akarta dekorálni. A napraforgók című képén megtalált sárga szín annyira lenyűgözte, hogy ezután minden Arles-ban készült képén felhasználta.”
Csodálatos munkák születtek, amelyek közül kiválasztottuk a három legjobbat:
I.díj Szabó Krisztina 8. b
II. díj Kövér Alexandra 7. b
III. díj Zajácz Barbara 7. b
A gyerekek könyvjutalomban részesültek. Négy különdíjat is kiadhattunk, mert olyan sok különleges alkotás született.

A kiállítás a tanév végéig látható iskolánk földszinti folyosóján, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Zagyva Klára
tanárnő