Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

SUDOKU-verseny az iskolában

A sudoku egy érdekes játék, amely a logikus gondolkodást teszi próbára.
A Sudoku egy 9×9 cellából álló rács. A rács kilenc kisebb, 3×3-as blokkra oszlik, amelyben elszórva néhány 1-től 9-ig terjedő számot találunk. Az üresen maradt cellákat a játékosok töltik ki úgy, hogy minden vízszintes sorban, függőleges oszlopban, és 3×3-as blokkban az 1-től 9-ig terjedő számok pontosan egyszer szerepeljenek.
A játék alap ötlete a svájci Leonard Euler matematikustól ered a XVIII. századból.  Mai formájában Howard Garns amerikai építész találta ki 1979-ben s 1984-ben érkezett meg Japánba. Az akkori elnevezésből (Suuji wa dokushin ni kagiru: a számok csak egyszer szerepelhetnek) alakult ki a mai sudoku elnevezés.
Iskolánkban az immár hagyományossá vált sudoku-versenyt az idei tanévben 2017. március 8-án rendeztük meg. A felső tagozatos diákok két korcsoportban tehették próbára logikai képességeiket. 13 tanuló vállalkozott a megmérettetésre. A tanulóknak 6-6 különböző nehézségi fokozatú feladatot kellett megoldaniuk. A teremben szinte hallani lehetett a feszült gondolkodás közben az agyi fogaskerekek zakatolását.
Az 5-6. osztályosok közül
I. helyezett Sztropkóczki Dóra az 5.b
II. helyezett Bondár Zsófia a 6.a osztályból.
 A 7-8. évfolyamon Ujvári Roland 8.a és Szabolcsi Dániel 7.a osztályos tanulók osztozhatnak az első helyen.

Gratulálunk nekik és minden résztvevő diáknak!

Mokánszkiné Péter Adrien
szervező tanár

Víz világnapja

A Nyírteleki Általános Iskola felső tagozatán március 22-én megemlékeztünk a víz világnapjáról. A tanulók és a tanárok is kék felső ruházatban jelentek meg, továbbá mindenkinek a cukrozott üdítőitalok helyett vizet kellett hoznia.
A gyerekek figyelmét a víz ivására és fontosságára a „víz kommandó hívta fel”, akik 8. osztályos fiúk közül kerültek ki és tanórákon is ellenőrizték, hogy kinél milyen üdítőital található. Minden egyes flakon víz 1 pontot ért, ha egyszerre ittak a tanulók az további plusz pontot jelentett az osztályuknak. A tanárok sem maradhattak ki, nekik is vizet kellett vinniük a tanítási órára, amennyiben ők is együtt ittak az osztállyal az is pontot hozott a diákoknak. Az udvari szünetben egy élő vízcsepp fotót is sikerült összehoznunk, ami nem volt egyszerű feladat.
A vízivás jótékony hatásán kívül feladatlapot is kaptak a nebulók, melyet délutánig kellett kitölteniük. Az összegyűlt pontok alapján az első helyezett osztály egy focilabdával és oklevéllel gazdagodik, a második és harmadik helyezettek gumi- illetve szivacslabdát nyernek. Az egész nap jó hangulatban telt, a felsősök hasznos információkat tudhattak meg a feladatlap kitöltésével. A víz kommandó lelkes együttműködése sokat segített a közösségek összekovácsolásában és nem utolsó sorban a jó hangulat kialakításáért is.

Eredmények:

I. helyezett: 5.a
II. helyezett: 6.b
III. helyezett: 7.a

Az elért eredményekhez gratulálunk!

Judikné Lukács Enikő
szervező tanár

 Eredményhírdetés:

A pi-őrület

Március 14-én volt a nemzetközi Pi-nap. Ennek apropóján iskolánkban házibajnokság keretei között emlékeztünk meg a jeles eseményről. E matematikaverseny célja elsősorban nem a száraz matematikai tényeké volt, hanem a számokhoz köthető szórakozásé, a logikai feladványoké és nem utolsó sorban a játszva matekozásé. Mivel a versenyre párban jelentkezhettek a tanulók, így a feladatlap megoldása közben az összedolgozásé és a logikus gondolkodásé lett a főszerep.
Akiknek mindez különösen jól sikerült, így oklevélben részesültek:

5-6. évfolyamon
1. Bodnár Zsófia, Papp Leila /6.a/
2. Jászai Máté és Ujvári Dávid /6.b/
3. Benő Dominik, Boldi Milán /5.a/

7-8. évfolyamon
1. Koselák Levente, Szabolcsi Dániel /7.a/
2. Boha Anita, Szabó Krisztina /8.b/
3. Hok József, Poroszkai Mihály /7.b/

Ezúton is gratulálunk nekik!

Szekeres Tibor Lászlóné
szervezőtanár

 

Horgász fesztivál

 

A Horgász-suli program kisdiákjai első alkalommal vettek részt a Halcatraz Horgászcentrum fesztiválján. A horgász-szakkörök anyagába beépített kiránduláson tizennégy gyerek ismerkedett meg a régió legnagyobb horgászati központjában található számtalan horgászeszközzel, etetőanyag-, és csali csodákkal. A program részeként, neves horgászoktól leshették el a szerelék készítés fortélyait és személyesen is találkozhattak olyan hírességekkel, akiket eddig csak a televízióban láthattak. Döme Gábor, a fesztivál kiemelt előadója, a programtól eltérve, nyílt interjúban válaszolt a kicsiket leginkább foglalkoztató kérdésekre, majd a gyerekekkel elbeszélgetve autógrammot adott  a kisiskolások emlékkönyvébe, prospektusaira vagy közvetlenül a karjukra. A rendezvény házigazdája Csorba Csaba, egy-egy ajándékcsomaggal lepte meg a kis látogatókat, ezzel is segítve az év első horgászatára készülőket. Jó volt nézni a lelkes fiatalokat.

A csillogó szemek, az okos kérdések mind azt mutatták, hogy a horgászatnak van jövője, és a szakkör tagjai egy olyan lehetőséget kapnak a kezükbe, amely felveszi a versenyt a televízió és az internet virtuális világával. 

    Biri Imre
szakkör vezető

A különdíjas tavaszi kép - Ünnepélyes díjátadó Nyíregyházán

A Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola képzőművészeti pályázatot hirdetett, amelyre egy nyolcadik osztályos diákunk jelentkezett.
Tavaszt ábrázoló rajzával különdíjat nyert. A pályázó gyerekek munkáiból kiállítást rendeztek, amelyre meghívták a díjazott tanulókat és rajztanáraikat.  Ünnepélyes körülmények között adták át a gyerekeknek a megérdemelt jutalmakat. Ezúton is gratulálunk Horváth Attila végzős diákunknak!

Zagyva Klára
rajztanár

Megemlékezés az 1848/49-es szabadságharcról

 

Iskolánk 4. évfolyamának tanulói és alsó tagozatának énekkarosai évről évre műsorral emlékeznek és emlékeztetnek 1848. március 15-re, történelmünk talán legjelesebb napjára.

Március 13-án az alsó tagozatosok, az iskolai műsorra vendégül hívott nagycsoportosok és kísérőik előtt elevenedtek meg a jeles nap feledhetetlen nagy alakjai, fontos eseményei.

Március 14-én a városi rendezvényen megjelent vendégek  mellett a felső tagozatosok is részesei lehettek a szívet, lelket melengető szép előadásnak.

Méltán lehetünk büszkék gyermekeinkre. Felkészítőik Juhász Anita, Mértenné Orosz Andrea, Szollár Csilla, Fintor Jánosné és Dankó Mihályné tanítók voltak.

 

Dankó Mihályné
       tanító

Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny

A Zalai Matematikai Tehetségekért Alapítvány a 2016/2017-es iskolai tanévre is meghirdette a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt, melyre hagyományainkhoz híven a Nyírteleki Általános Iskola tehetséges tanulóit is regisztráltuk. Március 16-án rendeztük meg iskolánkban a megyei fordulót.
A verseny a  logikus gondolkodást és kreativitást igénylő tesztfeladatokból áll, célja elsősorban a matematika iránti érdeklődés felkeltése. Alsó és felső tagozatos tanulóink egyaránt részt vettek a megmérettetésen, melyet a felkészítő tanárok s diákjaik kitartó felkészítő/felkészülő munkája előzött meg. Izgatottan várjuk munkánk gyümölcseit, az eredményeket.

A versenyen induló tanulók                   Felkészítő tanárok
2.a – Oszlánczi-Márkos Balázs                Kiss Erika
         Benke Ernő
2.b – Hengsperger István                       Fintor Jánosné
         Sebestyén Jázmin
3.a – Benő Kristóf                                    Lakatos Marianna                      
        Tolnai József
3.b – Markovits Milán                              Dr. Hortobágyi Béláné
         Sárosi Panna
4.a – Czinkóczki Viktória                         Juhász Anita
         Szakolczai Kristóf
4.b – Drabancz Beáta                              Mértenné Orosz Andrea
         Vida Emőke Gizella
5.b – Veres Zsolt                                     Szabóné Lukács Éva
         Sztropkóczki Dóra
6.a – Krutilla Klaudia                               Szabóné Lukács Éva
         Bondár Zsófia
7.a – Szabolcsi Dániel                             Szabóné Lukács Éva

Mértenné Orosz Andrea
Szervező pedagógus

Bem József Általános Iskola - megyei tanulmányi verseny

A Nyíregyházi Bem József Általános Iskola a 2016/2017-es tanévben  is meghirdeti megyei tanulmányi versenyeit.
Iskolánk tanulói  több tantárgyból is neveztek. Indultunk az anyanyelvi, matematika és természetismeret versenyeken.
Kiemelkedő eredményt ért el Sztropkóczki Dóra  - aki II. helyezett lett matematikából. Az ünnepélyes díjátadásra 03.14-én került sor .

Az eredményhez gratulálunk, és további sikereket kívánunk!

Szabóné Lukács Éva
felkészítő tanár