Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Rendhagyó zeneóra

Több éves hagyomány, hogy iskolánk tanulói a Filharmóniai Társaság ifjúsági bérletes előadása keretében hangversenyen vesznek részt. Ma a Szabolcsi Koncert Fúvószenekar adott élvezetes koncertet Fúvóskavalkád címmel a Kodály Zoltán Általános Iskolában, Nyíregyházán. Magyar és külföldi zeneszerzők ismert és kevésbé ismert műveit mutatták be. Karmesterük, művészeti vezetőjük Bakó Levente, aki egyben a moderátor is volt. Az élő hangversenyek varázsa, hogy a gyerekek, a hallgatóság, közelebb kerülnek a hangszerekhez is, megismerhetik a hangszercsaládokat, a zenekari hangzást.

Köszönjük a fellépőknek a színvonalas műsort, amellyel diákjaink számára művészeti  élményben gazdag  délutánt szereztek!

 

Szabóné Lukács Éva

szervezőtanár

„Pí versenyek” a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában

Több éves hagyomány , hogy iskolánk felső tagozatos diákjainak pí logikai versenyt hirdetünk. Ez a verseny a” Nemzetközi pí nap”- hoz kapcsolódik, amely minden év március 14-ére esik. Ezen a napon született Einstein, s ennek kapcsán ünneplik évről évre  a NEMZETKÖZI PÍ NAPot. A matematika egyik leghíresebb száma 3.1415926535…-el kezdődik és a végtelenségig tart.

A versenyen az 5-6. és 7-8. évfolyam diákjai vettek részt, összesen 40 fő. Két fős csapatok mérték össze tudásukat. A versenyen kis meglepetés várta a diákokat, hiszen egy-egy pí süti volt az ajándék a tanulóknak. A versenyt  Szabóné Lukács Éva tanárnő koordinálta, szervezte.

Eredmények:

5-6. évfolyam:

  1. helyezett: Bodnár Kristóf – Tóth Levente
  2. helyezett: Mészáros Emma – Lengyel Szabolcs
  3. helyezett: Gdovin Boglárka - Lubiczki Barbara
  4. helyezett: Orosz Marcell – Szabó Roland
  5. helyezett: Toma Miranda – Simon Hédi

7-8. évfolyam:

  1. helyezett: Vajda Kitti – Bessenyei Zsolt
  2. helyezett: Ilkovics László – Kálmán Zsolt
  3. helyezett: Kósa Mihály – Simon Zoltán
  4. helyezett: Sebestyén Jázmin – Szakos Kitti
  5. helyezett: Hengsperger István – Kovács Szabolcs

Szilvássy Klára tanárnő szervezésében a rajztudásukról is számot adhattak a tanulók. Olyan rajzokat kellett készíteniük, ami a p betűivel kezdődik (pl. pillangó, piramis, pizza). Ötletes, kreatív megoldások érkeztek, amiből az aulában kiállítást rendeztünk.

A DÖK-ös tanulók értékelése alapján az alábbi eredmények születtek :

  1. helyezett: Mokánszki Dóra 6.a
  2. helyezett: Vajda Kitti 8.b
  3. helyezett: Szakos Kitti 7.a

 

Az eredményekhez  és minden résztvevő diák munkájához gratulálunk!

 

Szabóné Lukács Éva

szaktanár

 

Rendhagyó néptáncóra

2022.03.10-én a Free Dance AMI szervezésében rendhagyó néptáncóra részesei lehettek a Szent Anna Katolikus Általános Iskola 3-6. évfolyamon tanuló diákjai. A Bürkös zenekar szolgáltatta a talpalávalót. Interaktív hangszerbemutató és táncház színesítette a programot. Köszönjük a lehetőséget és a szervezést Andóné Kujbus Nórának a Free Dance Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjének, valamint Szalkayné Szénégető Krisztina, Oszlánszki Patrik és Ignácz Gergő fellépését.

Videó:

Matekból Ászok

A Bendegúz Akadémia tanulmányi versenyei között immár második éve rendezi meg a matekÁsz versenyt, melyre iskolánk felső tagozatos tanulói közül nyolcan jelentkeztek. A verseny 3 fordulóból áll. Az első fordulót online kellett megoldani a tanulóknak egy februári hétvégén. A feladatok játékosak, kreatív, mégis gondolkodtatók. Fejlesztik a logikát, a matematikai gondolkodást. Évfolyamonként külön feladatsorok. Fordulónként 12 feladatot kell megoldani.

A megyei fordulóba jutottak:

Mező Zsolt 5.a

Mokánszki Milán 5.a

Dakó Dávid 7.a

Benő Kristóf 8.a

Markovits Milán 8.b

Az elért eredményekhez gratulálunk, és sok sikert kívánunk a megyei döntőhöz!

 

Szabóné Lukács Éva

felkészítő tanár