Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Papírgyűjtés eredménye

A Térségi Hulladék-Gazdlkodási Nonprofit Kft. által szervezett papírhulladék gyűjtő versenyen 21 intézmény közül iskolánk II.helyezést ért el.
Összesen 5.800 kg papírt gyűjtöttünk. Jutalmunk 46.400 Ft lett, amit az osztályok között a hozott papír arányában osztunk szét.
Iskolánk még nyert 30.000 Ft vásárlási utalványt és 3 m3 komposztot.

Köszönjük a diákok aktív munkáját, és a szülők segítségét, hogy ilyen szép eredményt tudtunk elérni!

 

Kerékpártúra-Tiszadob 2016.05.21.

A Nyírteleki Általános Iskola kerékpártúrát szervezett 2016.05.21-én Tiszadobra.
A 11 fős csapat,melyet jelenlegi és hajdani diákok alkották Nagycserkesz-Kisfástanya-Tiszalök-Tiszadada érintésével érte el úticélját, az Andrássy kastélyt. Megcsodáltuk a kastély épületét és az újra telepített kertet is. Ezt követően a hármas emlékművet kerestük fel, melyet a Tisza szabályozásának emlékére készítettek.A nagy melegben jól esett Nagycserkeszen néhány gömb fagylalt. Nyírtelekre érve a kilóméterszámláló százat mutatott!
Következő túránkat 06.11-én Hajdúnánásra tervezzük.

Jenei Zoltán
testnevelő

Kié lett az ÉVFOLYAM LEGSZEBBEN OLVASÓJA cím?

A Nyírteleki Általános Iskola alsó tagozatosai az Évfolyam legszebben olvasója cím elnyeréséért vetélkedtek május harmadik csütörtökjének délelőttjén. A versenyre minden osztályból a legügyesebbek érkeztek. A felkészülési idő után valamennyi tanuló bemutathatta a zsűrinek, hogyan olvassa el az életkorának megfelelő szöveget.
Az értékeléskor a zsűri figyelembe vette a hibátlan, szöveghű olvasáson túl, a helyes hangképzést, az írásjeleknek és a tartalomnak megfelelő hangsúlyt s nem utolsó sorban a kontaktus keresését a közönséggel.
Az értékelés nyomán a következő eredmények születtek:
1. évfolyam
I. helyezett: Szőllősi Petra 1.b
II. helyezett: Kovács Márk 1.a
III. helyezett: Benke Natália 1.a
Felkészítő tanáraik: Mátyás Sándorné, Nagy Anna
2. évfolyam
I. helyezett: Sárosi Panna  2.b
II. helyezett: Benő Kristóf  2.a  
III. helyezett: Markovits Milán 2.b
Felkészítő tanáraik: Komári Gézáné, Kardos Brigitta és Thury László
3. évfolyam
I. helyezett: Fazekas Bianka 3.b
II. helyezett: Kovács Boglárka 3.a
III. helyezett: Dakó Dorina 3.a
Felkészítő tanáraik: Dankó Mihályné, Szollár Csilla
4. évfolyam  
I. helyezett: Ádám Evelin 4.a
II. helyezett: Nagy Blanka Bianka 4.a
III. helyezett: Benő Dominik 4.b
Felkészítő tanáraik: Czékmann Andrea, Nagyné Sipos Valéria

Gratulálunk a nyerteseknek!

Országos matematika versenyen

2016.05.14-én rendezték meg a Marcali Mikszáth Kálmán Utcai Általános Iskolában az Alapműveleti Matematikaverseny Országos Döntőjét.
Az országos döntőre a megyei eredmények alapján minden évfolyamból a legjobb helyezettek kaptak meghívást, a megyei fordulós eredményeik országos összesítése után készült rangsor alapján.
16 megye és a főváros 5335 versenyzője, 414 iskolából nevezett. A legtöbben Hajdú-Bihar megyéből 850 -en, Somogy megyéből 709 -en, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 600 –an.
A megyei fordulót rendeztek: Budapest főváros, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala megye.
A Marcali Országos Döntőbe 114 diák kapott meghívást.
A legtöbben Szabolcs (14), Pest (14), Somogy (13) és Hajdú-Bihar (11) megyékből érkeztek.
Az AMV verseny célja: a tanulók számolási és kalkulációs képességének mérése és a tanulók tudásának összevetése. A mindennapi életben használt alapműveletekre épülnek a feladatok. Itt nem csak a logikus gondolkodást mérik, hanem a mindennapi életben gyakori kalkulációs és számolóképességet is.
Iskolánkból most először jutott be tanuló az országos döntőbe. Szabolcsi Dániel 6.a osztályos tanuló érte el ezt a sikert.
Nagy izgalommal készültünk az országos döntőre, és a hosszú utazásra, hisz Marcali az ország másik végén a Balaton mellett található.

Daninak az idei év igazán sok sikert hozott.
2015/2016 tanévben elért eredményei:

Körzeti versenyek:
2. hely: informatika verseny

Megyei versenyek:
1. hely: Pangea matematika verseny
2. hely: AMV-matematika verseny
2. hely: Bendegúz-matematika verseny
4. hely: Számvadász-matematika verseny
4. hely: RUT-IN-FO -informatika verseny
10. hely: Zrinyi matematika verseny

Országos versenyek:
1 arany: Párkereső matematika verseny
21. hely: AMV - matematika verseny

Nemzetközi verseny:
63. hely: Bonifert matematika verseny
A versenyekre Szabóné Lukács Éva készítette fel.

Az ereményhez gratulálunk, és további sikert kívánunk a következő tanévhez!

Talamba koncerten

Iskolánk tanulói május 12.-én ebben a tanévben harmadik alkalommal vettek részt a Filharmónia Hangversenybérlet előadásán. A TALAMBA Ütőegyüttes "Nagyon ütős"  színvonalas előadását hallhattuk és láthattuk a Nyíregyházi Kodály Zoltán Általános Iskola dísztermében.
Az együttes tagjai: Grünvald László (Lacek) Szitha Miklós (Miki) V.Nagy Tamás (Kopasz) Zombor Levente (Levi)
Az együttesről: Az 1999-ben alakult csapat tagjai diákként találkoztak és barátkoztak össze a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Az ütőegyüttes elnevezés esetükben egy olyan baráti társaságot és profi zenészekből álló csapatot jelöl, akiknek életcéljuk a zenei műfajok széles repertoárjának bemutatása és ezen műfajok “megbékítése” egymással.
Az előadáson megismerhettük az ütős hangszerek világát a doboktól a marimbáig.
Élvezetes előadásban volt részünk, köszönet a zenei élményért!

Szabóné Lukács Éva

Kerékpártúra-Sóstó

Iskolánk 20 tanulója vett részt az idény első kerékpártúráján. Május 06-án délután kettőkor indult el a csapat.
Nyírszőlősön keresztül vezetett utunk Sóstóra,ahol fagylaltozás volt a program.Ezt követően az erdőn át érkeztünk Nyíregyházára az erdei tornapályára.Hintázásra,csúszdázásra,mászásra,erősítésre nyílt lehetőség.
Tovább haladva megcsodáltuk Nyíregyházi Egyetem épületeit.A Nyírszőlős felé vezető kerékpárúton haladva tapasztalhattuk,milyen az,ha nem húznak el közelünkben autók.28 kilométer megtétele után értünk vissza iskolánkhoz.
Tíz gyerek vett igénybe iskolai kerékpárt.
A következő túra május 21-én lesz. Tiszadob az úticél (Andrássy kastély)                                                                                          

Jenei Zoltán
testnevelő

Megyei matematikaverseny dobogósa

A Nyíregyházi Egyetem Eötvös József Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium által szervezett Bereznai Gyula Matematikaversenyen Sztropkóczki Dóra 4.a osztályos tanuló 3. helyezést ért el.
Felkészítő tanára: Hengsperger Mónika

Gratulálunk eredményes szerepléséhez!

      

Guinness világrekord kísérlet 2016.05.05

Kézmosás oktatási Guinness világrekord kísérlet.
Döntsük meg együtt a kézmosás oktatás világrekordját 2016. május 5-én!
Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és a kormányhivatalokban dolgozó e-Bug koordinátorok az iskolákkal közösen tervezik megdönteni a kézmosás oktatáson résztvevők világrekordját. A több helyszínen egyszerre tartott kézhigiénés oktatás Guinness rekordját Glasgow-ban állították fel, ahol 3.039 diák vett részt a rekordkísérletben, amit jó eséllyel tudnak felülmúlni a magyar iskolások, hiszen a 128 iskolából már több mint 20.000-en jelentkeztek, az ország különböző részeiről.  
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből 11 iskola, összesen 717 résztvevővel jelentkezett az országos világrekord megdöntési kísérletre, ebből a Nyírteleki Általános Iskola 5. évfolyama is részt vett.
Az esemény során, több helyszínen, egy időpontban egy tanóra keretében mutatják be a képzett instruktorok a kézmosás fontosságát és annak helyes technikáját.
Reményeink szerint a megmozdulás még nagyobb figyelmet szerez az e-Bug nevű, internetalapú egészségfejlesztési programnak.
Az e-Bug egy tudományos alapokon nyugvó oktatási eszköz, ami játékos tanulással segíti a diákokat (a 6 évestől egészen a fiatal felnőttekig) elsajátítani a megfelelő személyi higiénés szokásokat, a felelős szexuális élet feltételeit, a tudatos antibiotikum használattal és a védőoltásokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Judikné Lukács Eniklő
szervező