Dekorálás, imádság, mézeskalács
A meghittség, az elcsendesülés illik az előttünk álló négyhetes periódushoz, amit sokszor sajnos elnyom a kereskedelem zaja, az ünnepi készülődés lüktetése. Még az is lehet, hogy az idén lejjebb tekerünk a fokozaton és éppen a korlátozások, a bezártság miatt jut idő a hagyományok ápolására, a pihenésre.
– Egy-egy ünnep megélésében számomra a mai napig meghatározóak a nagyszüleimtől, szüleimtől hozott emlékek, élmények. Továbbviszem és átadom gyerekeimnek, diákjaimnak a maguk egyszerűségével, meghittségével – mondta Lakatos Marianna, a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola pedagógusa, hitoktatója.
– Iskolánkban hagyománnyá vált, hogy az advent vasárnapjait megelőző négy pénteken közös gyertyagyújtásra gyűlnek össze az alsó és a felső tagozatos tanulóink. A gyerekek évfolyamonként hitoktatóik felkészítésével, imával, verssel és énekekkel teremtenek meghitt, csendes, a várakozás öröméhez illő hangulatot. Jézus Krisztus születésének ünnepe köré épülnek fel a hittanóráink. Az alsó tagozaton az adventi gyertyagyújtást a szentcsalád-járás népszokásával színesítjük, az osztálymiséken Kiss Tibor iskolalelkész, plébános adja át építő gondolatait a gyerekeknek.
– Mézeskalács házat sütünk, gyertyagyújtáskor együtt a család és imádkozunk, csupa jó dologgal telik a karácsonyi készülődés örömteli időszaka nálunk – osztotta meg családja szokásait Lengyel Szabolcs. Megtudtuk, az ötödikes fiú nagyszülei sütik meg a finom süteményeket az unokáknak, és ha tehetik, sokat vannak együtt ezeken a hétvégéken.
Hudák Leventéék az adventi vasárnapokon gyertyát gyújtanak, és elmondanak egy imát szűk családi körben. – Örömmel várjuk az ünnepet, az idei rendkívüli helyzet ellenére is meglátogatjuk a nagyszüleinket, ahogyan tesszük ezt a mindennapokban is – tette hozzá a Szent Anna Katolikus Általános Iskola ötödikes diákja.
– A hétvégén elkezdődik a dekorálás, feldíszítjük az egész lakást így advent kezdetén, elhelyezzük a koszorút a nappali valamelyik sarkában. Nagyon szeretek a szüleimmel süteményeket, mézeskalácsot készíteni, mert kedvelem a fűszeres illatát. Jó előre gondolunk egymás megajándékozására is, hiszen abban rejtőzik a szeretet – jegyezte meg Gdovin Boglárka.