Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Egyszer volt, hol nem volt…

Idén immáron huszadik alkalommal ünnepeljük a magyar népmese napját, amelyet a Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére Benedek Elek születésnapján -szeptember 30-án- tartanak országosan. Intézményünkben különféle formákban mi is megemlékeztünk eme jeles eseményről. Ezen a napon az osztályokban az osztályfőnökök, valamint a szaktanárok a diákokkal közösen beszélgettek a nap szülöttéről, hagyatékáról és annak jelentőségéről. Továbbá egy ismeretterjesztő prezentáció is kiküldésre került minden osztálynak, amely információkat tartalmazott „a nagy mesemondó” életéről és munkásságáról, a Magyar népmesék televíziós sorozatról és mesemondóiról, valamint megtalálható volt benne „A só” című mese is, továbbá egy népmesékkel kapcsolatos kvíz, amely kitöltésével próbára tehették tudásukat a diákok. Az alsó évfolyamokhoz ellátogatva „A kismalac és a farkasok „című mesét olvastam fel, valamint egy kis ajándékkal is kedveskedtem minden nebulónak egy könyvjelzővel. Ezen a napon egy rajzpályázat is meghirdetésre került az osztályok között, amely műveket beérkezésüket követően digitalizálás után közzéteszünk az iskolánk közösségi terein. Köszönet minden pedagógusnak, hogy munkájával hozzájárult a magyar népmese napjának méltó megünnepléséhez.

Kis László

iskolai könyvtáros

Galéria: