Nagy Zsombor duplázott a vármegyei diákolimpián
Az újkori olimpiák jelszava: „Gyorsabban, Magasabbra, Erősebben”
E hármas jelszóval, négy versenyzővel, öt versenyszámban indultunk nyírteleki „szentannások” 2025. április 11-én a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye Diákolimpia Egyéni és Váltófutó Pályabajnokságán a Nyíregyházi Atlétikai Centrumban.
Az időjárás nem volt ideális, hideg, szeles, szinte télies idő fogadta a részvevő iskolákat. Küldöttségünkből a megmérettetést Kovács Gergő kezdte kislabdahajításban, aki a 33 induló közül tisztes helytállással a középmezőnyben végzett. A 100m-es fiú síkfutásban hét időelőfutamot rendeztek a közel 50 versenyző számára, ahol Nagy Zsombor és Mocsár Levente Péter egyaránt futamgyőzelemmel kerültek a legjobb nyolc futó közé. Így a sprintdöntőt két tanulónk is képviselhette, amit Zsombor magabiztosan meg is nyert, Péter az előkelő 6. helyen ért célba. Ezt Követően Toma Miranda magasugrásban, Mocsár Levente Péter távolugrásban, Nagy Zsombor pedig 300m-es síkfutásban szinte egy időben versenyeztek. További kiemelkedő teljesítmények születtek: Miranda 4. helyen végzett, Péter 5. lett. Zsombor újabb aranyérmet szerzett méterekkel maga mögött hagyva a többieket.
Gratulálunk mind a négy atlétánknak, akik a zord körülmények között nagyszerűen helytálltak, elismerést szerezve a Szent Anna Katolikus Általános Iskolának. Zsombor eredményével bejutott az országos döntőbe, amelyet 2025. május 28-án Székesfehérváron rendeznek.
Bagoly Ferenc felkészítő pedagógus
Galéria: