Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Informatika verseny

Decemberben az iskolánk négy tanulója és jómagam részt vettünk a Nyíregyházi Szakképzési Centrum Tiszavasvári Középiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma által kiírt II. informatikai csapatversenyen. A gyerekek lázas készülődése és szorgalma meghozta a várva várt eredményt és 1. helyezést értünk el.  A verseny két fordulóval és egy döntővel zárult. A döntőre a versenyt kiíró intézmény helyszínén került sor 2015. december 16-án, ahol barátságos családias vendéglátásban volt részünk.
A csapatversenyen részt vett tanulók, Bondár Balázs, Jasku Máté 8. a. osztályos tanulók és Horányi Zoltán 8.b. osztályos tanuló. A második fordulóban segítségükre volt Sógor András 8. a. osztályos tanuló, aki a többi megmérettetésben sajnos nem tudott részt venni.
A feladatok közt találtunk könnyebb és nehezebb feladatokat is, volt ismert és olyan program is, amivel még eddig nem találkoztunk. A szoros határidők, a fordulók közti rövid felkészülési idő alatt kellett elsajátítani a programokat és átbeszélni a feladatokat, illetve az informatika szakkörön az elméleti tudást is bővíteni kellett még. A plusz munkának meg lett a gyümölcse és az 1. hely mellett értékes ajándékokkal térhettünk haza.

Pataki Éva
informatika szakos tanár

Vendégségben az óvodában

Vendégségben az óvodában

Hagyomány,hogy minden év adventi időszakában a 4.évfolyamon tanítók megtekinthetik az óvodások karácsonyi készülődését.
Így történt ez ebben az évben is. Részt vettünk egy kézműves foglakozáson, megkóstolhattuk a mézes süteményeket és láthattunk egy betlehemes játékot.
Köszönjük a meghívást!

4. évfolyam tanítói

  

Biztonságos közlekedés gyermekszemmel

A közrend, közbiztonság, közlekedésbiztonság népszerűsítésére számos kezdeményezés, kampány indul országszerte, melyhez idén a Nyírteleki Polgárőr Egyesület is csatlakozott a Generali a Biztonságért Alapítvány által kiírt pályázati program keretében.
Nyírtelek város óvodáskorú és iskoláskorú gyermekei számára vetélkedők, oktatások szervezését tűztük ki célul.
A program lebonyolításában a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság 11 rendőre és a Nyírségi Életút Egyesület is közreműködött.
Tapasztalatok alapján elmondható, hogy mindenképpen „alulról kell építkezni”, vagyis a legkisebbeknél kell próbálkozni.
Ha őket sikerül korán megismertetni a közlekedésbiztonsággal, akkor a továbbiakban már könnyebb a dolgunk.
Rajzpályázatot hirdettünk Biztonságos közlekedés gyerekszemmel témakörben.
2015. október 16-án Közlekedésbiztonsági napot rendeztünk, ahol színes programokkal vártuk az ovisokat és az iskolásokat egyaránt.
Autóbusszal a tagóvodákból is jelen lehettek az ovisok. A rendezvény lehetőséget biztosított a gyermekek számára három helyszínen rendőrségi bemutatókon, szakmai programokon való részvételre, erősítve ezzel a biztonságos közlekedés iránti elköteleződést.
Az óvodában puzzle kirakás, színezés, filmvetítés, ujjlenyomat, tenyérnyomat készítés.
Az iskolában kresz-teszt, filmvetítés, interaktív előadások, ujjlenyomat, tenyérnyomat készítés.
Programunk keretében lehetőség volt rendőrségi járműbemutató, rendőrautó, rendőrmotorok megtekintésére, lovaglásra lovas polgárőrök és lovas rendőrök segítségével, kerékpáros ügyességi akadály versenyen való részvételre.
Kiemelt célunk az óvatosságra intés, a vészhelyzetek megelőzését szolgáló magatartásformák kialakítása az óvodákban és  iskolákban, mellyel növeljük a gyermekek személyes biztonságát.

Szlovenszki Lászlóné
Nyírségi  Életút Egyesület
         elnöke

103 pályamű érkezett a versenyre.

Díjazottak:

Alsó tagozat:
I. helyezett: Csizmarik Fanni 4b
II.helyezett: Márföldi László 3b
III.helyezett: Venczel Csongor 1a.
Különdíj: Lukács Henrietta, Benő Kristóf, Kóka Benjamin, Máté Kovács Martin 2a (közös rajz)

Felső tagozat:
I. helyezett: Jánvári Vivien 7b
II.helyezett: Mészáros Dóra 6a
III.helyezett: Papp Leila 5a.
Különdíj: Papp Tímea 8a.

A díjátadás képei

Kiemelkedő diáksport munka

SZABOLCS MEGYEI DIÁKSPORT
2014/2015 tanévben

KIEMELKEDŐ DIÁKSPORT MUNKÁJÁÉRT

MIKLÓSNÉ KINYIK ÉVA
tanárnőt
2015.12.09-én elismerében részesítette.

 

2. Iskolacsalogató 2015.11.30.

Mikulást váró iskolacsalogató

November utolsó napján ismét az iskolába hívtuk az első osztályba készülő csemetéket. A nagycsoportos ovisok Mikulás figurát színeztek, nyírtak, listát rajzoltak kívánságaikról, vidám dalokat énekeltek. A foglalkozás végén még egy kis édes meglepetés is várta őket.
A felnőttek betekinthettek egy német- és egy informatika órára, s meghallgathatták az elsős énekkarosokat.
A szülők és a gyerekek egy jó hangulatú órát töltöttek az intézményünkben.

Andi néni, Mónika néni, Valika néni, Alfréd bácsi

Nyírteleki Zsiráfok

Nyírteleki Zsiráfok

Októberben beindultak a kosárlabda bajnokságok, melyek nyolc hónapon át tartanak.
A nyírteleki zsiráflányok 16-an edzenek hétről hétre. Közülük nyolcnak adódott a lehetőség, hogy a „felvevő” egyesületünk a Nyíregyházi Kosár Suli színeiben versenyezzenek.
Három korosztályban, négy csapatban :
kenguru „A”
gyermek „B”
gyermek „A”
tini „B”
képviselik Nyírteleket és az iskolájukat.
A lányok szorgalmasan edzenek heti 4 órát az iskolában, és minden pénteken 2 órát az NYKS Nyíregyházi Sportcentrumban.
Krutilla Klaudia és Kovács Ramóna nov 28- 29-én a Romániai Nagyváradra a Bachet kupára utaztak.
3 győzelemmel, aranyéremmel tértek haza.

Gratulálunk lányok! Csak így tovább!

A Magyar Kosárlabda Szövetség „dobd a kosárba” utánpótlás nevelési programja biztosítja, hogy felmenő rendszerben legyen utánpótlás versenyző.
Jelenleg 30 fő nagyon aktív alsó tagozatos kisdiák igyekszik a nagyobbak nyomába lépni. Nekik is kitartást kívánunk.

Hajrá Nyírteleki Zsiráfok!

Miklósné Kinyik Éva   
Kosárlabda edző

Nagykörzeti teremfoci döntő - Tiszavasvári

Ezüstérem a nagykörzeti teremfoci döntőről!
November 25-én Tiszavasváriban rendezték meg a nagykörzeti teremfoci döntőt a IV. korcsoportban.
Hat csapat részvételével zajlottak a küzdelmek.
Fiaink Tiszanagyfalu (4:2) és Tiszalök (5:1) legyőzése után a döntőben Tiszavasvári csapatával kerültek szembe.
Nagy küzdelemben 3:2 arányban alulmaradtunk, de az ezüstérem is szépen csillog!
A csapat tagjai :
Batta Szilárd
Berei Tibor
Jasku Máté
Kőpájer Dávid
Mocsár Márkó
Szántai Róbert
Valkó Dániel.
Felkészítő:Jenei Zoltán testnevelő

 

Szép magyar beszéd

2015. november 18-án a Humán Munkaközösség szervezésében került sor a „Szép magyar beszéd” versenysorozat iskolai fordulójára. Az eseményen iskolánk 19 felső tagozatos diákja vett részt. Az ünnepélyes megnyitó után az idegen szövegek felolvasása következett. A három tagú zsűrinek nem volt könnyű dolga, mert idén is sok tehetséges tanuló érkezett a versenyre, akik bizonyítottak a megmérettetés során. A zsűri az eredmények kialakításánál azt is figyelembe vette, hogy a felolvasó értőn-érthetően, természetes hangon tudja a szöveget megszólaltatni a közönség számára.
Eredmények:

5-6. osztályos kategóriában:
I.    Papp Leila 5.a
II.   Mészáros Dóra 6.a

7-8. osztályos kategóriában:
I.   Szántai Róbert 8.b
II.   Hajas Fanni 8.b
III.  Dezső Réka Ilona 7.a és Ruha Vanessza 7.a
Felkészítő tanáraik: Baltighné Kozma Marianna és Dankó Tünde tanárnők

A győztesek oklevelet és értékes könyvjutalmat kaptak.
A megyei fordulón Papp Leila 5.a és Szántai Róbert 8.b képviselik iskolánkat.

Gratulálunk!

Serly Anikó
magyartanár

 

Országos Párkereső Matematika verseny 2015.11.14.

Országos Párkereső Matematika verseny

Az iskolánkból 3 tanuló nevezett be az országos megmérettetésre matematikából. A verseny 2. fordulója után 2 tanuló a dötőbe is bejutott, melyet a Nyíregyházi Főiskolán rendezett meg a versenyt szervező "Míg megnövök" Akkreditált Kiváló Tehetségpont.
Már maga a döntőbe jutás is szép eredmény, mivel országos szintű versengés volt. A döntőbe évfolyamonként 20 fő jutott be.
A döntő eredménye:

Aranyérmes:
Szabolcsi Dániel 6.a
41 pont.

13. helyezett:
Bondár Zsófia 5.a
30 pont.

Felkészítő tanár:Szabóné Lukács Éva