Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Segítettünk

Iskolánk dolgozói gyűjtést rendeztek az Állatbarát alapítványnak. Elismerésünk és köszönetünk az Állatbarát Alapítványnak a munkájukért!

 

7.a kirándulás

Amint kitört a szünidő, a 7.a-s fiúk egy része, osztályfőnökük és Judikné Lukács Enikő tanárnő kíséretében biciklitúrára indultak Sóstófürdőre.  
A Verba-tanyán bepillantást nyerhettek a horgászat rejtelmeibe, a Sóstói Lovasklubban népi játékokat játszhattak, majd a legújabb focipályán Nyírsulis diákokkal mérhették össze tudásukat.

Dankó Tünde
osztályfőnök

Kerékpártúra-Hajdúnánás

A tanév utolsó kerékpártúráját iskolánk Hajdúnánásra szervezte.
14 fős csapat indult útnak június 11-én szombaton 8 órakor. Kellemes időjárás fogadott bennünket.
Nagycserkesz után egy kb. 2 km-es földút várt ránk. Egy az M3-as autópálya fölött átívelő felüljárón sikerült megdudáltatni néhány kamiont.
A hajdúnánási strandon csúszdázás,röplabdázás volt a program.
Az eleredő eső sem vette el a jókedvünket! Hamar eljött a búcsú ideje, így elindultunk hazafelé. A földút alaposan felázott, ezért a haladás nagyon nehéz lett. A sár beragadt a fékekhez, a sárvédőkhöz, a cipőkre is jutott. Ez a 2 km sokáig emlékezetes lesz a résztvevők számára!
A tervezettnél később, csepergő esőben értünk az iskolához.                   

Jenei Zoltán
testnevelő

Kirándulás a Kerekerdő élményparkba

Iskolánk 6. évfolyamos diákjai osztálykirándulás keretén belül ellátogattak a debreceni Kerekerdő élményparkba. A kirándulás első állomása az új Nagyerdei stadion volt. Gyönyörködhettünk az impozáns épületben, és parkban. A stadion után érkeztünk a Kerekerdő élményparkba, ahol már a belépés után elkezdődhetett a játék. A Flinstone vízibiciklik, valamint a tutajos pályák már a bejáratnál várták a kikötőben a vizi kikapcsolódás szerelmeseit.
Tovább haladva a park belseje felé mesebeli birodalom tárult a szemünk elé Kézműves kuckóval,  valamint interaktív mesepavilonokkal karöltve.
A trambulinon, ugrálóvárban és a játszótér-rengetegben kiélhették a gyerekek mozgásigényüket.  A labirintus megannyi mókára kacagásra adott lehetőséget. A pálya legizgalmasabb része a tó fölött átcsúszó kötél.
Nagyszerű élményben volt része a tanulóknak!

Serly Anikó és Szabóné Lukács Éva
osztályfőnökök

Pedagógusnap

Pedagógusnapon kis műsorral köszöntötték a gyerekek tanáraikat. Köszönjük áldozatos munkájukat!
"A világon mindenkinek hinie kell abban, hogy képes valami olyat nyújtani, amit a világ nélküle nem kapna meg."
Gilbert Keit Chesterton

Pivnyik Erzsébet
szülő

Honvédelmi nap

Iskolánk 2. b osztályos tanulói május végén a Magyar Honvédelem Napja alkalmából műsort adtak a nyírteleki MH ARB Bázisparancsnokságán.

„ Zászló…hirdet valamit rajongva…”

Kosztolányi Dezső : Zászló című verse is elhangzott 2016.május 27-én, Nyírteleken a megújult épületek átadása alkalmából rendezett ünnepségen. A KEOP pályázat lehetőséget biztosított energetikailag felújítani mindkét épületet: nyílászárók cseréjére, szigetelésre, homlokzatfestésre került sor.
Szekeres József Nyírtelek Város polgármestere köszöntő szavai után, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő ünnepi beszéde következett, amelyben az iskola nevelő  szerepének  fontosságát is kiemelte: felemel, kiemel, lehetőségeket biztosít az álmok megvalósítására. Igazán hiteles volt, hiszen ő is innen indult s lett a nyírteleki  kisdiákból a Nyíregyházi Főiskola tanára.
Zajácz Barbara hangulatos , az iskolai életet derűsen - életszerűen bemutató szavalata  után a nemzeti színű szalag átvágása következett.
Az épületet jelképesen átadta, s a nemzeti színű  szalagot elvágta: Szabó István a Szabolcs-Szatmár –Bereg  Megyei Közgyűlés alelnöke, dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő, Horváth-Bócsi  Irén intézményvezető és Szekeres József polgármester.
Az ünnepség második részében az intézmény új logóval ellátott zászlaját áldotta-szentelte meg a történelmi egyházak négy megjelent képviselője: Györfi Mihály evangelikus lelkész, Szabó Pál református lelkész, Gánicz Endre görög katolikus parókus és Kiss Tibor római katolikus plébános.
Zászló az összetartozás egyik fő jelképe: egy zászló alatt haladnak azok, akik egy ügyért tesznek hittel-szeretettel. Egy zászlóra esküdnek fel a katonák, zászlót lengetnek a győztesek.
Ezen zászló lesz ünnepségeink legfőbb dísze, ezt adják majd át kézből-kézbe a nyolcadikosok ballagáskor, amikor is az utánuk következő évfolyamok ígéretet tesznek arra, hogy méltóképpen őrzik s úgy tanulnak –viselkednek, hogy öregbítsék a hozzá kapcsolódó intézmény hírnevét.
„ Zászló … mindig beszél,mindig lobog, mindig lázas…” hallottuk Szántai Róbert szavalatában.  Beszéljen iskolánk zászlója a hit erejéről ( nemcsak vallási értelemben, a hagyományápolásról, a közös csapatszellemről, az egy úton egy célért haladásról, nemzeti értékeink őrzéséről, az emberi máltóság tiszteletéről, a tanulás fontosságáról-embert formáló erejéről.
Lobogjon mindig dicsőségesen, „lázasan”: sikerektől, szép élményektől , tisztességtől, becsülettől fényesen!

Horváth-Bócsi Irén
intézményvezető