Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

A kultúra hetének rendezvényei

„Nyelvében él a nemzet” – ezt a mondatot először Széchenyi István mondta. Majd Kodály Zoltán pár évvel később úgy fogalmazott: „Kultúrát nem lehet örökölni. Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.”

Ezen gondolatok jegyében már több évtizedes hagyománykényt iskolánkban évről évre megrendezésre kerülnek olyan tanulmányi versenyek, amelyeknek a középpontjában a magyar nyelv megőrzése áll (Szép magyar beszéd, szövegértési verseny). Az idegen nyelvek fontosságát hangsúlyozzuk az évfolyam legjobb angolosainak, németeseinek vetélkedésén. A fokozott internethasználat következtében is romló nyelvhelyesség, helyesírás javítása, pallérozása céljából rendezzük meg évente helyesírása versenyünket.

Mivel a kultúra szerves részét alkotja a képzőművészet, és a tantárgyi kapcsolatok megteremtése is nevelő-oktató munkánk egyik fő célja, ezért a népköltészethez kapcsolódó pályázatra érkezett meseillusztrációkat is kiállítottuk iskolánk folyosóján. Az alkotások elbírálásában a diákönkormányzat is tevékenyen részt vett.

A magyar kultúra napjának tiszteletére megrendezett iskolai versenysorozat lehetőséget ad a tehetségek felkarolására, az évfolyamokon belüli kiemelkedő tanulók egyéni megmérettetésére.

 

Versenyeink helyezettjei:

 

Szép magyar beszéd:

 I. Szűcs Alexandra – 6.a
II. Fazekas Bianka – 8.b
III. Benő Kristóf – 7.a

 

Szövegértési verseny:

 

5 – 6. évfolyam
I. Lengyel Szabolcs – 5.a
II. Hudák Levente – 5.a
II. Mokánszki Dóra – 5.a
III. Mészáros Emma – 5.a

7 – 8. évfolyam
I. Mészáros Benedek – 8.b
II. Lakatos Tamara – 8.a
III. Fazekas Bianka – 8.b

 

 

Helyesírási verseny:

 

5 – 6. évfolyam
I. Tóth Levente – 5.b
II. Mészáros Emma – 5.a
II. Hudák Levente – 5.a
II. Mokánszki Roland – 6.b
III. Ilkovics László – 6.b

7 – 8. évfolyam
I. Lakatos Tamara – 8.a
I. Fazekas Bianka – 8.b
I. Vida Emőke – 8.b
II. Markovits Milán – 7.b
III. Bessenyei Zsolt – 7.b

 

Az évfolyam legjobb németese:

 

5 – 6. évfolyam – Frecska Bianka – 6.b

7 – 8. évfolyam – Mészáros Benedek – 8.b

 

Az évfolyam legjobb angolosa:

 

5 – 6. évfolyam – Mészáros Emma – 5.a

7 – 8. évfolyam – Benő Kristóf – 7.a

 

Meseillusztráció:
I. Papp Anita – 7.a
II. Kovács Levente – 7.a
III. Frecska Bianka, Jászai Leila – 6.b

Évfolyam legszebben olvasója

 

  1. évfolyam
    I. Hudák Nándor - 2. a
    II. Sándor Dóra - 2. a
    III. Nagy Levente Sándor - 2. a
  1. évfolyam
    I. Fábián Fruzsina - 3. b
    II. Boros Vivien - 3. a
    III. Tóth Krisztián - 3. a
  1. évfolyam
    I. Balogh Dávid Bence - 4. b
    II. Mokánszki Milán - 4. b.
    III. Kalányos Kristóf Sándor - 4. a
  1. évfolyam
    I. Hudák Levente - 5. a
    II. Mészáros Emma - 5.a
    III. Tóth Levente - 5.b

 

Népdaléneklő versenyen

  1. évfolyam
    I. Oláh Dorián Dezső - 1. a
    II. Üveges Jázmin - 1. b
    III. Lovas István - 1. a
  1. évfolyam
    I. Vojcsik Vivien - 2. a
    II. Szarka Panna Noémi - 2. a
    III. Dózsa Letícia - 2. a
  1. évfolyam
    I. Csonka Boglárka Eszter - 3. b
    II. Jászai Jázmin - 3. a
    III. Boros Vivien - 3. a
  1. évfolyam
    I. Mocsár Éva Kiara - 4. b  
    II. Ádi József - 4. a
    III. Nagy Zsombor - 4. b