Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Csendre hangolva – nagyböjti lelki készületek Húsvét ünnepére

Hamvazószerda napjától iskolánkban elkezdtük a húsvéti ünnepekre való készületünket. Intézményünk tanulói hamvazószerdai szentmisén vettek részt a Szent József templomban, március 5-én ,szerdán nagyböjt első napján.

A húsvéti készület negyven napját intézményünk szentmisével, illetve a hamvazás szertartásával kezdte meg március 5-én, szerdán.

A keresztények ebben az időszakban Jézus Krisztus feltámadásának, a húsvétnak a megünneplésére készülnek. Az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap ezen a napon (és nagyböjt első vasárnapján) keresztet rajzol a hívek homlokára, közben pedig ezt mondja: „Emlékezzél, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” A hamu egyszerre jelképezi az elmúlást és a megtisztulást.

A Szent József templomban Kiss Tibor plébános az iskola lelkésze, tartotta a szentmisét. Homíliájában kiemelte, hogy a böjti idő negyven napja alatt, annak három jellegzetes cselekedetére irányítjuk figyelmünket: imádság, lemondás, adakozás. A cél a lelki kincsek gyűjtése a lemondásokból. A nagyböjt alkalmat ad arra, hogy lemondjunk valamiről Valakiért. Ez a valaki nem más, mint Jézus Krisztus, akinek a hangját a csendben fedezhetjük fel lelkünkben. Így ismerhetünk igazán önmagunkra, mint az álló víztükörben – példázta mondandóját. Készületünk másik fontos része ezért az imádság, amelyben Istennel beszélgetünk, aki segít megküzdenünk önmagunkkal rossz tulajdonságaink elhagyásában, és a jó megerősítésében. Tibor atya azt hangsúlyozta, hogy az  egyik legnehezebb feladat az embernek önmaga gyarlóságát leküzdenie.

A böjti időszak negyven napja alatt a gyerekekkel életkori sajátosságaihoz igazodva lelki délutánokon és foglalkozásokon dolgozzuk fel a Szentírásból a húsvétot megelőző evangéliumi eseményeket. Csendes, zenés imádsággal, énekekkel, vagy kézműves tevékenységekkel. Délutáni foglakozások keretében történik osztályonként a gyerekeknek készített keresztúti elmélkedések végzése, az ő kedvelt énekeikkel, imáikkal, színes képek vetítésével.

 

 Lakatos Marianna
hittanár

Galéria: