Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Egymillió gyermek imája a békéért és egységért

A  Szent Anna Katolikus Általános Iskola diákjai és tanárai az idei évben  is  újra csatlakoztak Nyírteleken az „Egymillió gyermek imádkozza a Rózsafűzért” kezdeményezéshez 2020. október 19-én, hétfőn.
   Világszerte ,helyi idő szerint 9 órakor , gyermekek imádkoztak fél órán át a békéért és egységért. A kezdeményezés kiinduló gondolata Szent Pió atyától származik, aki szerint, ha „egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.
Október a rózsafűzér hónapja, így a kezdeményezéshez örömmel csatlakozott intézményünk is. A 3.a osztályos tanulók imáját Kiss Tibor plébános, iskolalelkész  készítette elő a Szent Anna kápolnában, bevezetve őket a rózsafűzér szemlélődő imádság alapjaiba. A szemlélődés középpontja nem más, mint Jézus Krisztus életének főbb eseményei Máriával, égi édesanyánkkal egységben. Imádságuk „titkának” az Oltáriszentséget választották, amely által Jézus nekünk adta Önmagát.  Az osztálytermekben az osztályfőnökök vezetésével kapcsolódhatott a többi osztály tanulója a közös imádsághoz.

Lakatos Marianna hittanár