„Egyszer volt csak rabnép a magyar, Többé lenni nem fog, nem akar…”

A Szent Anna Katolikus Általános Iskola 4. évfolyamának tanulói, lélekemelő, megható műsorral emlékeztek a márciusi ifjakra az idei tanévben is. Irodalmi művekkel és a zene segítségével mutattak példát hazaszeretetről, hűségről, önfeláldozásról a színpadon megjelenített történelmi események felidézése közben.
A méltóságteljes megemlékezés közben ünnepeltük március 15-e nagyjait, felelevenítettük a meghatározó eseményeket, helyszíneket az iskolában, valamint a Királytelek Vigadóban megrendezett városi ünnepségen is. Versekkel, jelenetekkel, énekkel, tánccal idézték fel a jeles nap hőseit, történéseit tanulóink a nagyérdemű közönség és iskolánk diákjai előtt. Nagy György tanár úr, karvezető zongorajátéka, és az általa vezetett énekkar színvonalas produkciója színesítette a műsort. Veszelszki Boglárka táncpedagógus álmodta színpadra a lányok és fiúk érzelemdús és látványos táncelőadását. A műsort Mértenné Orosz Andrea és Dankó Mihályné tanítók szerkesztették és tanították be a gyerekeknek. A hangosításról, technikai munkálatokról, fotó-dokumentációról Kóder Tamás és Kis László gondoskodott. A dekoráció és a jelmezek egy része Nagy Zoltánné szülő keze munkáját dicséri.
Köszönet és hála illeti mindazokat, akik részt vettek és közreműködtek a méltó megemlékezés sikeres lebonyolításában – hiszen ez összefogás, egymás segítése nélkül nem jöhetett volna létre, amelyhez a technikai dolgozók munkája ugyanúgy hozzátartozik, mint a koreográfiát színpadra álmodó művésztanáré.
Köszönettel:
Mértenné Orosz Andrea, Dankó Mihályné
a műsorért felelős tanítók.
Galéria:
