Horgász fesztivál
A Horgász-suli program kisdiákjai első alkalommal vettek részt a Halcatraz Horgászcentrum fesztiválján. A horgász-szakkörök anyagába beépített kiránduláson tizennégy gyerek ismerkedett meg a régió legnagyobb horgászati központjában található számtalan horgászeszközzel, etetőanyag-, és csali csodákkal. A program részeként, neves horgászoktól leshették el a szerelék készítés fortélyait és személyesen is találkozhattak olyan hírességekkel, akiket eddig csak a televízióban láthattak. Döme Gábor, a fesztivál kiemelt előadója, a programtól eltérve, nyílt interjúban válaszolt a kicsiket leginkább foglalkoztató kérdésekre, majd a gyerekekkel elbeszélgetve autógrammot adott a kisiskolások emlékkönyvébe, prospektusaira vagy közvetlenül a karjukra. A rendezvény házigazdája Csorba Csaba, egy-egy ajándékcsomaggal lepte meg a kis látogatókat, ezzel is segítve az év első horgászatára készülőket. Jó volt nézni a lelkes fiatalokat.
A csillogó szemek, az okos kérdések mind azt mutatták, hogy a horgászatnak van jövője, és a szakkör tagjai egy olyan lehetőséget kapnak a kezükbe, amely felveszi a versenyt a televízió és az internet virtuális világával.
Biri Imre
szakkör vezető
