Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Matematikából –tehetséges. Kiemelkedő megyei szintű teljesítmény

A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány az idei tanévben 29. alkalommal rendezte meg a Zrínyi Ilona matematikaversenyt. A verseny teszt formájú, elsődleges célja a matematika népszerűsítése. Az összeállított feladatsorokkal elsősorban a tanulók logikus gondolkodását kívánják mérni. Lehetőséget kaptak az iskolák arra, hogy az évfolyamok tanulói összemérhessék matematikai tudásukat. Évfolyamonként 100-nál is több tanuló versenyzett, összesen 2000 fő.
A verseny 2018. február 16. (péntek) 14 órától a megyében több helyszínen került egyszerre megrendezésre. A mi tanulóink a Krúdy Gyula Gimnáziumban oldották meg a versenyfeladatokat.
Nagy izgalommal vártuk az eredményeket. A megyéből a 15 legjobb teljesítményt elért versenyzőt hívták be az ünnepélyes eredményhirdetésre Vásárosnaményba. Tőlünk egy tanuló érte el ezt a szép eredményt.
Vásárosnaményban ünnepélyes keretek között, kis műsor kíséretében tudtuk meg a végeredményt. Danival közösen izgultunk, hiszen csak ott tudtuk meg, hogy hányadik helyen végzett.
Szabolcsi Dániel 8.a osztályos tanuló 10. helyen végzett ezen a rangos versenyen.

Az elért eredményhez gratulálunk, és további sikeres versenyzést kívánunk!

Szabóné Lukács Éva
felkészítő tanár