Mikulás-várás „szentannás” módra

„Már nincs messze! Hallom a csengőjét!” – suttogtak kíváncsiskodva a piros ruhás, folyosón leselkedő gyermekek a Szent Anna Katolikus Általános Iskolában 2024.december 6-án péntek reggel. Sok-sok szép dallal, verssel, sőt még gitár- és klarinét előadással is várták a Mikulást, aki a délelőtt folyamán látogatott el az osztályokhoz segítőivel, a krampuszokkal.
Miután a sok jó gyermek megkapta a várva várt csomagot, újtára indult a „Nagyszakállú”. Az iskolában pedig folytatódtak a programok, hiszen az egész nap a Mikulásról szólt. Ebéd után az osztálytermekben zajlott a klubdélután jellegű mulatság-ajándékozás. Majd pedig következett a mindenkit lázba hozó diszkó, ahol alsósok és felsősök együtt buliztak.
A kis piros csomagok mellett, intézményünk tanulóinak állandó támogatója a NYÍR –MIX TRADE Kft ügyvezető igazgatója Pásztor Norbert és képviselője, Janek Tímea –intézményünk egykori diákja – sportszereket adományozott az iskola tanulóinak Mikulás alkalmából az egészséges életmód és az örömteli játék segítése céljából.
Köszönjük a támogatást a Szülői Munkaközösségnek és vezetőjének Tománé Deák Juditnak, a Zöldike zöldség-gyümölcs üzletnek, és a NYÍR-MIX-TRADE Kft-nek a felajánlásokért. Kóder Tamásnak a szervezésben való közreműködésért és a „talpalávaló „biztosításáért, Kis Lászlónak a fotókért, és az iskola nevelőtestületének, technikai dolgozóinak, mindazoknak, akik időt és energiát szántak arra, hogy mindenki felejthetetlen élménnyel gazdagodhatott a nap végére, melyet a fotók is bizonyítanak.
Kántorné Kerülő Andrea
DÖK segítő pedagógus
Galéria:
