„Őrizzük mosolyodat …” Búcsú Komári Gézáné Borikától

Megrendülve és mély fájdalommal búcsúzunk Komári Gézáné Borikától, aki meghatározó, ikonikus személyisége volt a nyírteleki általános iskolai oktatásnak. Pedagógusi pályája során hatalmas felelősséggel és odaadással végezte munkáját. Számára a tanítás nem csupán hivatás, hanem „szerelem „is volt.
1976-ban kezdte meg pályafutását, és egészen nyugdíjba vonulásáig, négy évtizeden át, fáradhatatlanul nevelte településünk gyermekeit. Borika néni kezei alatt generációk nőttek fel Nyírteleken, akik az ő szárnyai alatt sajátították el az írás, olvasás és számolás alapjait, útmutatásával nyílt meg sok nebulónak a tudomány világa. Nevelő-oktató munkáját a szigorúság, a következetesség és a magas igényesség jellemezte, melynek köszönhetően tanítványai nemcsak tudásban, hanem fegyelemben is gyarapodtak. Bölcsességével, türelmével és odaadásával számtalan diák szívébe lopta be a tudás szeretetét.
Több évig volt munkaközösség -vezető, és így az intézmény pedagógiai munkáját, a közösségi programok szervezését is segítette. Osztályfőnökként mindig igyekezett jó osztályközösséget, barátságos légkört kialakítani.
Kiemelkedő pedagógiai érzékkel rendelkezett a hátrányos helyzetű gyermekek nevelésében is, sosem tett különbséget a diákok között, mindenkinek egyenlő esélyt biztosított a fejlődésre. Emellett nagy gondot fordított a tehetséges gyermekek gondozására, számukra szakköröket szervezett, hogy kibontakoztathassák képességeiket. Szívügyének tekintette a magyar nyelv ápolását és a szép magyar beszédre nevelést. Türelmével és nagy törődésével számtalan nyírteleki diákot sikerült a szépre és a jóra vezetnie. A mosoly, egy-egy kedves simogatás, vagy egy biztató szó többet mondott minden szónál, ezekkel fejezte ki tanítványai iránti szeretetét. Kedvenc mondása: "Két ember között a legrövidebb út egy mosoly" hűen tükrözte emberségét és a kapcsolatok fontosságába vetett hitét.
Tehetséggondozó és osztályfőnöki munkájáért több alkalommal kapott elismerést, nyugdíjba vonulása alkalmából pedig több évtizedes munkáját Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel ismerték el.
Borika, megtanított minket, kollégákat, a hivatásunk iránti alázatra, a diákok iránti feltétel nélküli szeretetre. Emlékszünk mosolyára, kedves szavaira, amelyekkel mindig biztatott és bátorított minket. Életével és munkásságával példaként állt mindannyiunk előtt.
Most, hogy átlépett az” égi katedrára „szívünkben a Csoóri Sándor gyönyörű sorai visszhangoznak: "A levelek fölött /álmodó fények úsznak, /az álmok fölragyognak, /a fények elalusznak. /Aludj fényekkel együtt, /ragyogj fényekkel együtt."
Emléked örökké szívünkben él, Borika! Nyugodj békében!
Jelenlegi s egykori kollégái, diákjai nevében:
Bagolyné Takács Enikő- Szollár Csilla pedagógusok
