Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Óvoda és iskola közötti átmenet segítése

Iskolaérettség – óvoda és iskola közötti átmenet segítése

Az elmúlt héten, a Nyírteleki Kastélykert Óvoda tagintézményeiben  megtartottuk a nagycsoportos gyerekek szülei számára  a szülői értekezleteket. Ezeken a fórumokon, iskolánk igazgató asszonya, az intézményvezető-helyettes úr, és a leendő első osztályos tanítók is részt vettek,  ahol  bemutattuk iskolánk  fő tevékenységeit, profilját.
Horváth- Bócsi Irèn igazgató asszony tájékoztatójában elmondta, hogy  gyermekközpontú intézményünkben  nagy gondot fordítunk az alapkészségek és  képességek fejlesztésére.
 Az óvodai nevelés tovább folytatódik a Pedagógiai Programunkban is meghatározott környezettudatos nevelés biztosításával, valamint a „jeles napok” megünneplésével, a magyar népi hagyományok ápolásával.
A tanítók pedig bővebben kifejtették a szülők számára, hogy miért is érdemes a Nyírteleki Általános Iskolát választani első osztályos gyermeküknek.
- Iskolaotthonos oktatásban vesznek részt a gyerekek ( 8.00-16.00 ), mely lehetővé teszi a tanulók leterheltségének könnyítését. A tanítási órák  és s a szabad foglalkozások, önálló tevékenység, sport, művészeti tevékenység egyaránt megtalálható a napirendjükben.
- Optimális osztálylétszám, hiszen nem mindegy, hogy egy tanulóra mennyi idő jut egy tanítási órán.
- Esztétikusan kialakított, családias, játékra/tanulásra  is alkalmas osztályterem biztosítása.
- Gyermekbarát, játékos tanítási módszerek és tankönyvek. Egyénhez igazított továbbtanulás.
- Nagy súlyt fektetünk a tehetséges tanulók fejlesztésére, de a nehezen haladó tanulók felzárkóztatására is. Ezt a munkát fejlesztő pedagógus segíti, aki tantestületünk tagja. A tehetséges tanulók országos és megyei szintű versenyeken is megállják helyüket.
- Iskolánk kívül-belül megújult. Felújított tantermek és jól felszerelt tornaterem, műfüves pálya áll rendelkezésünkre.
- Óriási iskolaudvar, modern játszótér várja a diákokat a szabadidő hasznos eltöltésére.
- Folytatódik iskolánkban a játékos idegen nyelvtanulás, valamint a korszerű informatikaoktatás alsó tagozaton is.
- Lehetőség van tánc-grafika tanulására is.
- A sportolni vágyók focizhatnak (Bozsik –program ), kosárlabdázhatnak.
- A zenét kedvelő kisdiákok az énekkari munkában vehetnek részt.
Mind a három szülői értekezleten családias volt a hangulat, hiszen a szülők is bekapcsolódtak a beszélgetésbe, és a feltett kérdéseikre  megpróbáltunk minden igényt kielégítő választ adni.
Bízunk abban, hogy minél több nagycsoportos óvodással fogunk találkozni szeptemberben, az új tanévben elsős kisdiákként!

Nyírtelek, 2016. február 24.

A 4. osztályos tanítók