Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Szívhez szóló élményt jelentett iskolánk műsora

„Ha eltűnne az arcodról ez a sötét szomorúság, úgy érezném, vannak még csodák” – Bródy János
 
Az Idősek világnapja alkalmából a Szent Anna Katolikus Általános Iskola 3. b. osztálya adott műsort a Nyírteleki Szociális Szolgáltató Központban október 2-án, hétfőn.  
 
Tisztelet, szeretet, elfogadás, támogatás, megbecsülés. Ezek azok a szavak, amik jellemzik az Idősek világnapja eszmeiségét, amit hivatalosan 1991 óta ünneplünk az ENSZ döntésének értelmében. Már hagyomány, hogy iskolánk is mindig kapcsolódik ehhez az ünnephez. Így tehát nagy örömet jelentett a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola lelkes 3. b. osztályának felkészülni a nem mindennapi eseményre.    
 
Demjén Ferenc Ugye voltál már gyermekek c. dalával indítottuk a szereplést, ami szívhez szóló élményt nyújtott „közönségünknek”. Komolyabb és humorosabb témájú versek is váltották egymást, ami egyrészt megható pillanatokat, másrészt jókedvet árasztott az előadásunk során. A felcsendülő további énekek („Mit tehetnék érted”, „Milyen szép a világ”) mondanivalója és üzenete pedig kerekké varázsolták az ünnepséget.  
 
A szereplésért az intézmény vezetősége csokival lepte meg diákjainkat. A taps, a mosolygó szép korúak kedvessége mindent felülmúló élményt jelentett tanulónak és pedagógusnak egyaránt. 
 
Fintor Jánosné, Mátyás Sándorné
         felkészítő tanárok