Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

Víz világnapja - 2025 „Őrizzük meg gleccsereinket!”

Iskolánk idén egy egész heti rendezvénysorozattal emlékezett meg a víz világnapjáról.

A hét kezdetén az Utazó planetárium látogatott el az alsó tagozatos tanulókhoz, mely érdekes, ismeretterjesztő előadásával 360 fokban mutatta be az óceán előlényeit és az univerzum csillagait.

A következő nap Biri Imre a „Horgászsuli program” vezetője interaktív előadást tartott az 5.évfolyamnak, ahol bemutatta a hazai halfajokat élőben, játékos, ügyességi feladatokkal tette izgalmassá a gyerekek délutánját.

 Csütörtökön az iskola minden diákja a testnevelés órák keretein belül „víztallért” gyűjtött az udvaron. Osztályonként 15 tallért kellett a tanulóknak megtalálni, melyeket a végzős diákok rejtettek el az intézmény udvarán. A keresési műveletet időre hajtották végre, melyet aztán pontoztak a szervezők.

Végül a hét utolsó tanítási napján kék színbe borult a nyírteleki Szent Anna Katolikus Általános Iskola, ugyanis élő vízcsepp képet formáztak a tanárok és a diákok egyaránt az udvaron. A 8. osztályos vízkommandó tagjai minden osztályba ellátogattak, hogy pontozzák a gyerekek milyen üdítőt hoztak magukkal. Az ellenőrzések során felhívták a figyelmet a víz fontosságára, szerepére. Minden osztály pontot kapott egy-egy flakon vízért, illetve a cukros üdítők pontlevonással jártak. A délután folyamán az alsó tagozatos kisdiákok kipróbálhatták a „Vigyázz, kész, víz!” című élő társasjátékot, mely stílusosan 22 játékmezőből állt, a csapatok dobókocka dobásával tudtak eljutni a célig. A felső tagozatos tanulók Szilágyiné Beregszászi Erzsébet igazgatóhelyettes asszony vezetésével 3 fős csapatokban víz világnapi feladatlapot oldottak meg, melynek eredménye hozzáadódott az addig szerzett pontokhoz.

Az eredményhirdetésre 2025. március 28-án került megrendezésre. Külön pontoztuk az alsó és a felső tagozatot:

                              Alsó tagozat:                                                Felső tagozat:

I. helyezett:                 4.a                                                                8.a
II. helyezett:               1.b                                                                5.b
III. helyezett:              3.b                                                                5.a

 

Gratulálunk a diákoknak és a segítő, szervező pedagógusoknak !       

 

                                                                                        Judikné Lukács Enikő

                                                                                            szervező szaktanár

Galéria: