Szent Anna Katolikus Általános Iskola Nyírtelek

„ZENEKÉPZELET” avagy a hangok mögött rejlő üzenetek

Várnagy Andrea 2004 óta népszerűsíti a komolyzenét az általános és a középiskolások körében határon innen és túl. A Filharmónia Magyarország szervezésében február 6-án  a ZeneKÉPzelet, koncertet hallgattuk meg a bérlettel rendelkező gyerekekkel. A koncerten Várnagy Andrea partnere gyermeke, Farkas Lili volt.

Farkas Lili még csak tizenhat éves, de már két éve a salzburgi Zeneművészeti Egyetem növendéke, mesélte a koncerten az édesanya. Tehetsége korán megmutatkozott és így került ilyen fiatalon Salzburgba, a Mozarteum különös tehetségek osztályába, ahol Rohmann Imre professzor növendéke.

Ez az ifjúsági turné az első közös vállalkozása anyának és lányának. Anya-lánya négykezespáros nincs is a koncertéletben, ez a világon egyedülálló. A koncert nem szokványos komolyzenei esemény volt, hisz a művésznő sokat beszélgetett, mesélt a hallgatóságnak és a társművészeteket, a verseket is segítségül hívta egy-egy mű megszerettetéséhez.

Nagyszerű élménnyel gazdagodhattunk, és várjuk a következő bérletes előadást!

Szabóné Lukács Éva
szervező tanár