Farsangoltunk az alsó tagozaton
Február 7-én az alsó tagozatos „ Szent Annások” már délelőtt jelmezbe bújtak: ezúttal tündérek, angyalok, katicák, félelmetes szörnyek és űrlények ültek az iskola padokban.
Ebéd után a tornateremben gyülekeztünk, ahol a vigasságot közös énekléssel, tánccal Szollár Csilla tanító néni nyitotta meg, ezúttal ördög jelmezben.
Elsőként a Kedvesház kollégium lakói a jól ismert Piroska és a farkas című mesét játszották el nekünk, melynek betanításáért, a gyönyörű díszletekért és jelmezekért kollégiumi nevelő tanár nénijüknek, Mónika néninek jár a köszönet.
Ezt követte a jelmezesek felvonulása. A gyerekek szebbnél szebb, fantáziadús jelmezben álltak a négytagú zsűri elé. Volt itt karácsonyfa, tükörtojás, válogatott focista, hercegnők és boszorkányok, rendőr és katona, akik nagyon nehéz döntés elé állították a zsűri tagjait.
- A fődíjat a Tiki szobor (Tóth Levente 4.b) nyerte el, jutalma egy torta volt.
- Második a láthatatlan ember ( Nagy Zsombor 3.b) és a gáztűzhely ( Sebestyén Kinga 2.a ) lett.
- Harmadik helyezést a muffin ( Nagy Jázmin 4.a) és a zombi ( Jánvári Fruzsina 3.a) kapta. Mindannyiuk jelmeze gondos és rendkívül kreatív szülői kezek munkáját dicséri.
A délután legizgalmasabb része a tombolasorsolás az idén sem maradt el, kisebb-nagyobb ajándékok, játékok, írószerek, könyvek találtak gazdára a legszerencsésebbek között.
Igazán mozgalmas, vidám napot tudhatunk magunk mögött, elűztük a telet, jöhet a tavasz.
- február 10. Mértenné Orosz Andrea
Megemlékezés a magyar kultúra napjáról a felső tagozaton
„ A Kultúra annyi, mint tanulás; megszerezni, színvonalon tartani nehéz, elveszteni könnyű”
( Kodály Zoltán)
Mire is emlékezünk minden év január 22. napján? Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a magyar nép imáját, a Himnuszt. Erre emlékezve, 1989 óta hazánkban minden évben megünneplik a magyar kultúra napját. Országszerte megemlékezéseket tartanak, kiállításokat, koncerteket, színházi előadásokat szerveznek. E naphoz kapcsolódóan adják át a magyar kultúrával, pedagógiai munkával kapcsolatos elismeréseket is.
Kodály Zoltán citátumára visszautalva, iskolánk fontos feladatának tartja, hogy gyermekeink megismerjék, megszerezzék, s megőrizzék a magyar kultúra értékeit. Ezt szem előtt tartva, a humán munkaközösség hagyományaihoz híven, az idei tanévben is méltón megemlékezett a magyar kultúra napjáról. Tanulóink számára különböző versenyeket szerveztünk, melyeken diákjaink szép eredményeket értek el:
Szövegértési verseny:
5-6. évfolyam
- Benő Kristók 6.a
- Sárosi Panna 6.b
- Oszlánci-Márkos Balázs 5.a
7-8. évfolyam
1. Illés Beatrix 7.a
2. Erdélyi Dorina 8.b
3. Mészáros Benedek 7.b
Szervező tanár: Serly Anikó
Szép magyar beszéd
5-6. évfolyam
1. Sárosi Panna 6.b
2. Szőllősi Petra 5.b
3. Szűcs Alexandra 5.a
7-8. évfolya
1. Fazekas Bianka 7.b
2. Erdélyi Dorina 8.b
3. Rudi Vanessza 8.a
Különdíj: Rázsonyi Barbara 7.b
Szervező tanár: Baltighné Kozma Marianna
Az évfolyam legjobb németese elismerésben részesült:
5.évf.: Sebestyén Jázmin 5.b
6.évf.: Sárosi Panna 6.b
7.évf.: Mészáros Benedek 7.b
8.évf.: Boldi Milán 8.a
Szervező tanár: Kozma Csabáné
Az évfolyam legjobb angolosa elismerésben részesült:
5.-6 .évf.: Benő Kristóf 6.a
7-8 . évf.: Rudi Vanessza 8.a
Szervező tanár: Kozma Csabáné, Dancs Julianna
Rajzverseny
- Jászai Fruzsina 5.b
- Jászai Leila 5.b
Szervező tanár: Szilvássy Klára
Gratulálunk a szép eredményekhez a diákoknak és a felkészítő tanároknak!
Tereminé Horváth Ildikó
munkaközösség-vezető
Iskolába hívogató
Lázár Ervin program tájékoztatás
A magyar kultúra hete az alsó tagozaton
Hangulatos megnyitóval kezdődött Nyírteleken a Szent Anna Katolikus Általános Iskola alsó tagozatán a kultúra heti program. A tanulók szóltak „ A magyar kultúra napjáról” - eredetéről.
A Himnusz előadása után , az énekkarosok tolmácsolásában gyönyörű népdalok csendültek föl. Ezt követően népi viseletben , jó hangulatot teremtve ropták a táncot a néptáncos gyerekek. A továbbiakban szépen olvasó és népdaléneklő versenyeken mérették meg magukat a kisdiákok.
Az érdeklődők könyvtári foglalkozáson is részt vehettek, ahol népi motívumokkal ellátott könyvjelzőket és bábokat készítettek.
Versenyeredmények:
Az évfolyam legszebben olvasója
2. évfolyam
1. helyezett: Tóth Krisztián
2. helyezett: Fábián Fruzsina
3. helyezett: Daskó Vivien
3. évfolyam:
1. helyezett: Mocsár Levente Péter
2. helyezett: Kalányos Kristóf
3. helyezett: Mokánszki Milán
4. évfolyam:
1. helyezett: Hudák Levente
2. helyezett: Bodnár Kristóf
3. helyezett: Tóth Levente
Népdaléneklő verseny
1. évfolyam
1. helyezett: Nagy Emília
2. helyezett: Ádám Gergő
3. helyezett: Ádám Erik
2. évfolyam
1. helyezett: Csonka Boglárka
2. helyezett: Jászai Jázmin
3. helyezett: Fábián Fruzsina
3. évfolyam:
1. helyezett: Ádám Klaudia
2. helyezett: Mocsár Éva Kiara
3. helyezett: Nagy Zsombor
4. évfolyam:
1. helyezett: Zsíros Gabriella
2. helyezett: Lubiczki Barbara
3. helyezett: Dankó Cintia
Gratulálunk a versenyen és műsorban szereplő gyerekeknek! A pedagógusokat pedig a felkészítő munkáért illeti elismerés .
Szakolczainé Kandala Gabriella
szervező tanár
Sikereink Egyházmegyei Szavalóverseny elődöntőjén
Egyházmegyei Szavalóverseny Nyíregyházi Esperesi Kerületének elődöntőjén intézményünk tanulói eredményesen szerepeltek a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház főplébániáján, 2020. 01.25-én, szombaton.
Négy korosztályban hatvan gyerek vett részt a versenyen. Az Eukarisztikus Kongresszusra készülve a versek témája az Eukarisztia volt. A Szentségi Jézusról és a Hozzá szóló verseket a tanulóink imádságos lélekkel és gyermeki szeretettel szavalták el. Felkészültségükről eredményeik tanúskodnak:
5-6. osztályos korcsoportban Sárosi Panna bronz fokozatot ért el, felkészítő tanára Baltighné Kozma Marianna. Különdíjas dicséretet kapott Mokánszki Roland és Dakó Dávid, felkészítő tanáruk Serly Anikó.
3-4. osztályos korcsoportban Bodnár Kristóf ért el ezüst fokozatot, felkészítő tanára Lakatos Marianna.
A helyezettek a szavalóverseny döntőjébe jutottak, amely 2020 márciusában kerül megrendezésre.
Karácsonyi műsor a felső tagozaton
„Újra eljött hozzánk Szentkarácsony napja,
Örüljön mindenki ki e földet lakja. Megszületett Krisztus kárhozattól megment.”
Nyírteleken, a Szent Anna Katolikus Általános Iskola felsős diákjai december 19-én délelőtt meghitt hangulatban köszöntötték a kis Jézus születését. Intézményünk 5. évfolyamos tanulóinak előadásával készíthettük fel szívünket a szeretet ünnepére. A versek, a betlehemes játék és az angyali tánc közben szívet melengető gondolatok ébredtek bennünk.
„Karácsonykor legyen végre
minden szívben öröm s béke!
Egymás kezét megszorítva
ne gondoljunk bajra, búra!
Nézzünk a szép fenyőfára,
illatozó sok szép ágra!
Gyújtsunk gyertyát, énekeljünk,
csak a szépre emlékezzünk!”
A műsort szerkesztette , a gyerekeket felkészítette :
Judikné Lukács Enikő és Serly Anikó tanárnő, akik nagy elismerést érdemelnek a műsor „színpadra álmodásáért”.
A díszlet Szilvássy Klára tanárnő munkáját dicséri , a hangosításban Kóder Tamás rendszergazda segédkezett. Köszönet illeti a diákokat a lelkiismeretes felkészülésért !
„ A kegyelem olyan, mint a kenyér…” – adventi készületek iskolánkban
„ A kegyelem olyan, mint a kenyér, csak érte kell nyúlni.” – mondta egy hetedikes kislány az egyik adventi hittanóránk végén. Örömmel töltött el, hogy megosztotta velünk zárszóként a gondolatát, hiszen egy gyermeki ráhagyatkozást tükröz a gondviselő Szeretetre, amely adventi hittanóráink egyik alapmotívuma volt. Felső tagozatban órai keretek között, olyan módszeres foglalkozások zajlottak - tananyaghoz is kötődően – amelyek élményt nyújtva gazdagították Megváltónk, Jézus Krisztus születésének ünnepére való lelki előkészületüket. Közösen ünnepelték az adventi gyertyák meggyújtását, amelyre ünnepi énekkel és verssel , egyházi felekezetenként készültek a gyerekek. Alsó tagozatban az adventi gyertyagyújtás mellett a Szentcsalád – járás népszokással színesítettük előkészületünket, amelybe belenőve - hagyományteremtésként - iskolánk egyik színfoltjaként kívánjuk megőrizni. Osztálymisék keretében Kiss Tibor iskolalelkész adta át építő gondolatait a gyerekeknek. Tanulóink szeretettel és örömmel kapcsolódtak be a városi ünnepek forgatagába is.
Az első adventi gyertyagyújtáson iskolánk diákjai jeleskedhettek ünnepi műsorukkal, illetve egy betlehemes játékkal köszöntötték a Szent Anna templomban a hivatal dolgozóit, amelyet Szekeres József polgármester úr is megtisztelt jelenlétével.
Ezekkel a sorokkal és képekkel is kívánnak iskolánk diákjai kegyelmekben gazdag, áldott békés karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasónknak!
Lakatos Marianna